Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Zörgessetek és ajtót nyitnak /3

/Lk 11 9-

Úgy tűnhet, hiába zörgetünk, és talán egyre hangosabban. Mintha nem történne segítségnyújtás, és változatlanul maradnak körülményeink, függetlenül Istentől. A némaságban mi is elcsitulunk. Kéréseink is elhallgatnak, és ha marad is az imádságból valami, abba komolyabb kérés már nem vegyül. Legfeljebb csak olyasmi, amit mi is megoldhatunk, de biztosítva a lehetőségét, azért imádkozunk, hogy mégse legyen kihagyva belőle Isten.

A változatlanságban valahogyan minden megy a maga útján. Sodródik minden úgy, ahogy a prés alatt nehéz is jót, vagy jobbat elképzelni, már nemcsak a személyes dolgainkban, de a történelemben sem.

Nagyobb célkitűzésekért, próbálunk összefogással is zörgetni. Valami azonban onnét is hiányzik éppen úgy, mint a személyes kéréseinkből. Valamiért ebben az esetben is nehezen, vagy nem is változik semmi.